Tetoválás
A tetoválás története
A "tattoo" szó a tahiti "tatu" szóból származik,aminek a jelentése: nyomot hagyni valamin. Egyes állítások szerint a tetoválást már i.e. 1200évvel ezelőtt is használták. A tetoválás mindig fontos szerepet töltött be szertartásokban és a hagyományokban. A borneói asszonyok csipkekesztyűhöz hasonló mintákat viseltek alkarjukon. Ennek egy eladósorban lévő lánynál nagy jelentősége volt,előnyös házasságkötése szempontjából. A csukló és az ujjak körüli tetoválás a hit szerint megvédett a betegségtől. Régen valamely törzshöz, társadalmi osztályhoz, manapság inkább bandákhoz, szervezetekhez tarozást vagy életfelfogást fejez ki. Az ősi hit, hogy a tetoválás viselője magában hordozza az azt ábrázoló állat szellemét. A tigris, cápa és a ragadozó madarak mind a vadságot, a kegyetlenséget szimbolizálják. Az írott történelem szerint a legkorábbi tetoválások Egyiptomban, a nagy piramisok építése idején készültek.
Az arab, perzsa, görög, és krétai kultúrán keresztül jutott el Kínába i.e. 2000 körül. A görögök felderítőik azonosítására és rangjuk jelzésére, a rómaiak pedig bűnözőik és rabszolgáik megjelölésére használták. Az Ainu nép társadalmi rangjuk szerint viselt tetoválást. A Dayak harcosok a levágott fejek számának függvényében viselhettek tetoválásokat. Polinéziában így jelölték a különböző közösségek, családok tagjait és azok rangját. A Polinézek hozták a tetoválás művészetét Új-Zélandra, ahonnan az arctetoválás az u.n. Moko származik, melyet ma is használnak.
Bizonyos népek családjuk címerét viselték magukon. A Normann partraszállás után, mivel ők lenézték a tetoválást, évszázadokra eltűnt a nyugati kultúrából. Mialatt nyugaton csökkent a tetoválás jelentősége, Japánban egyre erősödött. Először csak a bűnösök megjelölésére használták. Aki először követett el bűnt, annak húztak egy vonalat keresztben a homlokán. A másodiknál hozzátetováltak egy boltív szerű vonalat, a harmadiknál még egy vonalat. Ezután a tetoválás esztétikai szerepet is kapott. A Japánok sajátos viseleti stílusa 1700 körül alakult ki. Egyedül a királyi család tagjainak volt szabad díszes ruhát hordani. Ennek következtében a középosztálybeliek díszes, egésztestes tetoválásokkal ékesítették magukat ruha helyett. A nyugati kultúrába csak az 1600-as évek végén tért vissza a tetoválás egy tengerésznek köszönhetően. William Dampner egyik felfedezőútjáról magával hozott egy teletetovált Polinéz férfit Giolo Herceget, aki nagy szenzációt keltett Londonban. Visszatérve egy ilyen útról ő is elhozott egy tetovált Polinézt, Omai-t. Hamarosan a felsőosztálybeliek apró tetoválásokkal díszítették magukat, természetesen csak diszkrét helyeken. Rövid időn belül divat lett a tetoválás, ám széles körű elterjedése hosszabb időt vett igénybe. A kezdeti időben kézzel végezték a műveletet, 1891-ben viszont Samuel O'Rtiley szabadalmaztatta az első tetoválógépet. A kiindulópont Edison elektronikus tolla volt, mely tűvel és tintával csinált pontokat a papírra. A korabeli tetoválógép alkatrésze volt egy tekercs, egy cső és egy tűtartó. Ezek részei a mai tetoválógépnek is. A gép szabadalmaztatása után könnyen elérhetővé vált mindenki számára a tetoválás, így a felsőbb oszály elfordulttőle.A századfordulón a tetoválás jelentősége lecsökkent. A művészek a város elhanyagoltabb negyedeiben dolgoztak. Az évszázad nagy részében a tetoválás illegális volt. A tetoválóművészek titkos szervezetekbe tömörültek, iskoláik nem voltak, ahol továbbadhatták volna tudásukat, és hirdetni is csak "szájról-szájra" tudtak. Az amerikai stílus szülőhelye a New York-i Chatham Square. Samuel O'Riely Bostonból érkezett és nyitott itt tetoválószalont. Vele dolgozott egy tanítványa Charlie Wagner, aki O'Riely 1908-ba bekövetkezett halála után, Lew Alberts-el kezdett vállalkozásba. Alberts tapétatervező volt, de művészi érzékét ügyesen használta a tetoválásban, és meghatározó alakja lett a korabeli tetováló művészetnek.
Mialatt a legtöbb vidéken hanyatlásnak indult, a Catham Square-en virágkorát élte a tetoválás. A művészek gyakran feleségükre tetoválva hirdették tehetségüket. Ebben az időkben kezdett népszerűvé válni a kozmetikai tetoválás (arcpír, színes ajkak, szemhéjvonal). Az Első Világháború idején a minták főként a bátorság és a háború jelképeire korlátozódtak. A tetoválás központja áttevődött Coney Island-re. Szerte az országban nyíltak már szalonok,de főként katonai, haditengerészeti bázisok közelében. A Második Világháború után a tetoválás iránti vonzalom és bizalom erősen megrendült. Ez javarészt az 1961-ben feltűnt Hepatitis-nek köszönhető. Az újságokban rémtörténetek jelentek meg vérmérgezésről, Hepatitis-ről, és más kórokról.
Az Egészségügyi Törvény megszegése miatt a Time Square és Coney Island-i tetováló szalonokat hamarosan bezárták. Ebben az időben nem volt könnyű tetoválást csináltatni New York-ban, de az emberek nem is nagyon akartak. A legjobb szalonok Philadelphia-ban és New Jersey-ben voltak, ahol még mindig legális és elfogadott volt. Hamarosan a helyzet kezdett jobbra fordulni. Lyle Tuttle jóvoltából helyre állt a bizalom a tetoválás iránt. Tuttle jóképű, érdekes ember volt, aki tudta, hogy kell használni a médiát. Főleg híres asszonyokat tetovált, nagy publicitással. Manapság a tetoválás egyre elfogadottabb, és népszerűbb, mint valaha. Minden társadalmi osztály tagja keresi a legjobb tetováló művészeket.
Manapság - különösen a sztárok példája nyomán -
divat lett a tetoválás, bár még nem is olyan régen az európai
kultúrkörben kifejezetten szubkultúrának számított, az alvilághoz, de
legalábbis a munkásosztályhoz kötődött. (Ki ne emlékezne még a Love
Ica, áthúzva Gizi, áthúzva Lajos feliratokra?)
Maga az eljárás - a test különféle ábrákkal való tartós díszítése - valószínűleg egyidős az emberi kultúrával. Tudományosan nem alátámasztható elméletek szerint az ősember a sebeibe ragadt piszok révén jött rá, hogyan kell maradandó ábrákat készítenie bőrén. Az azonban bizonyos, hogy már az ősi kultúrák is ismerték a mai tetoválás elődjének tekinthető eljárásokat. Ehhez a rendkívül fájdalmas eljáráshoz általában kihegyezett fa- vagy csonteszközöket és természetes alapanyagú festékeket használtak. Az egyiptomi múmiákon, a görög és római emlékeken látható is, milyen kedvelt volt már az ókorban is a „tatuálás".
Európa a 18. században fedezte fel újra a tetoválást, amikor Cook kapitány, bejárva a csendes-óceáni szigetvilágot, 1773-ban London előkelőségeit egy különleges vendéggel lepte meg: egy Omai nevű polinéz férfiúval, akinek egész testét tetoválások borították. Magát a tatu szót is Cook kapitány honosította meg az európai nyelvekben, ugyanis a „tattoo" szó a tahiti „tatu" szóból származik, ami röviden annyit tesz, hogy „nyomot hagyni valamin". Omai látványa egész biztosan mély nyomot hagyott az előkelő londoni hölgyek emlékezetében...
A Polinéz szigetvilágban tett expedíciókból érkező, a bennszülöttek „gyönyörűen megmunkált, levehetetlen selyemnadrágairól" szóló hírek annyira felcsigázták VII. Edwardot, hogy utazásai során számos tetoválást gyűjtött magának. (Arról nem szól a fáma, hogy vajon ő is „levehetetlen" nadrággal ékeskedett volna, de ez nem valószínű.) Az angol arisztokrácia hűségesen követte a királyi család hóbortját, és 1890-re akkora divattá vált a tetoválás, hogy egy valamire való angol lord nem is létezhetett nélküle. Azonban, hogy milyen mintát és hol hordtak, az sajnos örök titok marad számunkra.
Nagy-Britannia kivételével a tetoválás a többi európai országban nem vált népszerűvé, mindig is megmaradt a városi szegény rétegek művészetének, és hamarosan az underground kultúra része lett. A következő évtizedekben a tetoválás továbbra is inkább az alsó néprétegekhez kötődött. Amerikai újjáéledése a társadalmi konvenciók elleni lázadást megtestesítő hippi-kultúrához kapcsolható, ma pedig újabb fellendülése tapasztalható, nem kis mértékben a média és a tetoválásokat viselő médiasztárok már említett hatásának köszönhetően. A tetoválás ma már legalább annyira természetesnek számít, mint húsz éve a fülbevaló. Divat lett, nemcsak heavy metal énekesek és punkok bőrét színesítheti, hanem gyakorlatilag bárkin felbukkanhat, legyen az lány vagy fiú, rocker vagy „yuppie partyface", tinédzser vagy nagymama, bankigazgató vagy targoncamozgató.
Az eljárás során festékanyagot juttatnak a bőr legfelsőbb rétegeibe egy
tű segítségével. Ma már minden tetováló szakember géppel dolgozik, ami
a varrógéphez hasonlít, s emiatt a tatukészítés fájdalmas élmény
kivétel nélkül mindenkinek. Meg lehet előzni a fájdalmat, ha teli
gyomorral és kipihenten megyünk díszíttetni magunkat, sőt, segíthet pár
korty alkohol is, de csak módjával! A fájdalom miatt nem érdemes
lemondani a tatu eredetileg megálmodott helyéről, mert a fájdalom
elmúlik. Ám a rossz helyre került műalkotást egy életen át viseljük.
(Ha mégis szeretnénk eltüntetni a megunt, vagy nem tetsző tetoválást,
ezt lézeres módszerrel megtehetjük, de még igen borsos áron.) A mű
elkészültével a vörös, duzzadt és húzódó bőrünket a tetováló mester egy
fertőtlenítő folyadékkal, kétségek közt vergődő lelkünket pedig
jótanácsokkal nyugtatja meg.
A tetoválás gyógyulási ideje két hét, ezalatt óvni kell a bőrt a fertőzésektől. Sokan készíttetnek tetoválást nyáron, amikor kevesebb a ruha, és azonnal látszik az új dísz. Ám a tél ajánlatosabb: a gyógyulási idő alatt sem a napfény, sem az izzadás nem előnyös a friss tatunak. A cél az, hogy a seb varasodjon, majd a megszáradt, elhalt hámsejtek lepotyogjanak, és új bőr nője be a rajzot. Ezidő alatt szabad és hasznos is valamilyen hidratáló, zsíros krémmel kenegetni.
Bár elterjedt dolog a tetoválás, természetesen nem veszélytelen. Először is számolnunk kell esetleges allergiás reakciókkal, aminek elkerülése végett hasznos előzetes allergiapróbát végezni. A tűhasználat egy tetoválószalonban legalább annyi kockázatot jelent, mint a drogosok esetében, s ezen ajánlatos komolyan elgondolkozni. Nemcsak a tetoválás, de egy AIDS vagy hepatitis fertőzés is egy életre szól, csak jóval rövidebbre. A Magyar Tetováló Szövetségnek létezik egy hivatalos taglistája, érdemes közülük választani és még ott is alaposan körülnézni.
A tetoválás legfőbb jellegzetessége a visszavonhatatlansága. Talán ettől is olyan vonzó sokak szemében, mert valami állandó és örök fejeződik kibenne, amellett, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá válik onnantól szavak nélkül is, hogy gazdája egy mérleg, vagy egy igazi szexistennő, netán egy félelmetes lépcsőházi harcos, igazi lírai alkat, őszinte kínabarát, vagy csak egy átlagos csinos lány, aki absztrakt mintákat ereget hátul a bugyija fölött. De azt minden kétséget kizáróan tudatja a tatoo az utókorral, hogy viselője a XX század végén, a XXI. század elején élt egy ellentmondásos, ám igen sokszínű világban.
